Azt hittem nehezebb lesz, hogy majd verem magam a földhöz és torkom szakadtából üvöltök miközben zokogok. És nem. Egyszerűen csak összepakoltam a cuccait. Egy táskát, egy pólót, és egy gyűrűt. Egy gyűrűt, amit "szerelme jelképeként" adott nekem születésnapomra. Egy olyan tárgyat ami jelentéssel bír, és a mi esetünkben még sem ért semmit. Egy értéktelen kis ezüst darab, mert nincs szíve. Nincs benne az a szív, aminek lennie kéne.
Órákig itt volt előttem. Bámultam, és közben merengtem a múlton, és a jövőn. Hogy mi miért történt, és hogy mikor fog végre megváltozni minden. Csak bámultam, és közben arra gondoltam hogy milyen gyönyörű, hogy mennyire örültem neki, hogy mennyire szerettem őt.
Megtartsam?? De ha megtartom folyton ő fog eszembe jutni róla, és én vele akarok elaludni és felébredni, nem egy tárggyal ami rá emlékeztet. Az nem ő. Így nem jó.
Visszaadjam? Elveszítek egy emléket. Soha többé nem fogom látni. Így jó!
Mert nem is akarom látni! Nem akarok többé üres szavakat, önmagában semmit sem jelentő ostoba tárgyakat. Szívet akarok a szívért, szeretetet a szeretetért, odaadást, viszonzást, szenvedélyt, szerelmet, ŐSZINTESÉGET, bizalmat!
Eddig féltem akarni, mert amikor nagyon akartam valamit mindig elromlott! Nagyon akartam őt, és elhagyott. Úgy gondoltam, hogy az akarás próbálkozáshoz vezet, a próbálkozás pedig bukáshoz. Erre most azon kapom magam, hogy nem tudok betelni az akarással, tovább akarok lépni, és annyi tervem van. Világot akarok látni, meg akarom lepni magam! Fontos akarok lenni, a legtöbbet akarom kihozni magamból. A saját életemet akarom élni, nem pedig hagyni, hogy mások tegyék azt helyettem. Győzni akarok, hogy mások örülhessenek a sikereimnek, veszíteni akarok, és túltenni magamat rajta. Nem akarok félni az ismeretlen kihívásoktól. Nagylelkű és segítőkész akarok lenni, pont olyan, mint egyesek voltak velem. Érdekes és meglepetésekkel teli életet akarok. Nem hinném, hogy mindezt el is fogom érni, csak a lehetőséget akarom megragadni. Lehetőséget, hogy a dolgok megváltozzanak.
Azt hiszem a szerelem a világ legbonyolultabb dolga. Tegnap még azt mondtam anyukámnak, hogy soha többé nem leszek szerelmes, mert ha én az vagyok, annak mindig csak sírás a vége! Az elfuserált szerelmi életemből egy best seller születne. És hogy miért van ez? Nem tudom. Talán rosszul választok? Meglehet. Nem tudom mi marad nekem, hogy mi vár még rám. Biztos nagyon sok minden. Tegnap még így gondoltam ezt a szerelem kérdés dolgot, ma pedig már úgy, hogy mindenkinek esélye van a szerelemre!
Esküszöm Mr.Big ha megtalállak, nem eresztelek :)
